A FIANDRE ÉS A FIAT CSOPORT EGYÜTT A SZOLIDARITÁS JEGYÉBEN

28/09/2011

A FIANDRE ÉS A FIAT CSOPORT EGYÜTT A SZOLIDARITÁS JEGYÉBEN



Szeptember 27-én Bazzano településen (L’Aquila) megnyitották a Fiat Rt. és a Fiat olasz koncesszionáriusai (Alfa, Lancia, Abarth, Fiat Professional és Maserati) által közösen biztosított összegből a 2009 áprilisában Abruzzót sújtó súlyos földrengés után épült óvodát. A szalag átvágásán és az emléktábla avatáson részt vett körülbelül ötven gyermekkel, szüleikkel és a helyi tisztviselőkkel együtt John Elkann, a Fiat elnöke, Segio Marchionne megbízott igazgató, Massimo Cialente, Aquila polgármestere.

Az új intézmény öt egymással összekapcsolt épületből áll, összesen körülbelül 100 gyermeket tud befogadni a bölcsődétől az óvodáig összesen kb. 1.300 nm területen. Ezen kívül található itt egy többfunkciós terem is, ami közösségi helyként fog szolgálni Bazzano életében. Az építészeti koncepciót a Fiat Partecipazioni alkotta meg, az épületeket a legmodernebb földrengésbiztos technológiával készítették el a környezeti fenntarthatóság szempontjainak megfelelően, nincs klasszikus értelemben vett hűtési rendszere, hanem egy "szellőző homlokzati" rendszert követnek, ami természetes módszerekkel biztosítja a benső hőmérséklet optimális ellenőrzését télen-nyáron.

Az épületek borítása 150 x 75 cm méretű White Wave-ből készült a Fiandre Extreme termékvonalból az Active Clean Air & Antibacterial Ceramic™ változatban: az újgenerációs porcelán gres titán dioxiddal gazdagítva, mely képes kiiktatni a szennyezőanyagokat és baktériumokat, alapvetően hozzájárulva ahhoz, hogy megtisztítsa a levegőt, amit belélegzünk. 
A megnyitóünnepségen jelen volt a Fiandre Csoport Key Account Director-a, Gianfranco Sassi, aki kijelentette, "büszke vagyok, hogy egy ilyen horderejű projektben aktív szerepet vállalhattunk".


Via Media Center Fiat Spa

Megosztás